Hírek
2017. Február 22. 14:52, szerda | Helyi
Váratlan pontszerzés az asztalitenisz NB I-ben
CVSE-Swietelsky II – Dunavárosi Főiskola DSE 9:9
Az előzetes esélylatolgatásnál, Obráz István, a szakosztály „mindenese” azt mondta, hogy a vendégek a mérkőzés esélyesei. Ahogy fogalmazott, már egy döntetlen is meglepetés lenne. A csapat azonban, amelyik már eddig is jóval a vártak felett teljesített, ezen a mérkőzésen is kitett magáért. A jó eredmény kialakítása már a párosoknál elkezdődött, ugyanis a Both-testvérpár, Levente és Olivér 3:1-re legyőzte az ellenfelét. Sajnos, ez az Iván Csaba-Baranyai Domokos kettősnek nem sikerült. Ott tartottak a csapatok, ahol kezdtek, vagyis még döntetlen volt az eredmény. Aztán az első egyéni kör négy mérkőzéséből háromban a vendégek játékosa bizonyult jobbnak. Ezzel az előzetes esélyt kezdték bizonyítani. A második kört aztán már döntetlenre hozták a hazaiak, így 4:6 volt az eredmény. A harmadik körben bravúros győzelmekkel 3:1-re jobbnak bizonyultak a vendéglátók, így döntetlenre, 7:7-re alakították a mérkőzés állását. A negyedik kört két nagyszerű győzelemmel kezdték a celliek és már ők vezettek 9:7-re. Következett az utolsó két mérkőzés, amelyeket a vendégek nyertek és így kialakult a 9:9-es végeredmény.
A részletes eredmények a képgalériában, a mérkőzéslapon megnézhetők.
Szöveg és fotók: IS
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.












