Hírek
2017. Augusztus 25. 09:19, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Több magyar született, és több is halt meg az első félévben
Nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint január és június között 43870 gyermek született, 0,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, miközben 69062-en haltak meg, ami 8,5 százalékkal több a tavalyinál. A természetes fogyás 25192 fő volt, 5289-el több az egy évvel korábbinál. Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,2 halálozás jutott.
Hozzátették, az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében - a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan - most is a tetőző influenzajárvány állhatott.
A születések száma régiónként különböző mértékben változott, négy régióban emelkedett, kettőben mérséklődött, Közép-Dunántúlon pedig az egy évvel korábbival közel azonos volt; a legjelentősebb emelkedést Dél-Alföldön (4,1 százalék), a legnagyobb csökkenést pedig Közép-Magyarországon (2,5 százalék) regisztrálták.
A halálozások száma mindegyik régióban növekedett, legjelentősebb mértékben Észak-Magyarországon (11 százalék), legkevésbé pedig Közép-Magyarországon (5,8 százalék).
A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant és visszaesett az egy évvel korábbihoz képest: az év első felében megkötött 21624 házasság 4,6 százalékkal, vagyis 1033-al volt kevesebb. A házasságkötések száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Dél- és Közép-Dunántúlon (8,3, illetve 7,8 százalékkal) - írták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
