Hírek
2024. Március 14. 06:00, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Szoboszlai: nincsenek fájdalmaim, és szeretnék mihamarabb csúcsformába kerülni
A labdarúgó Szoboszlai Dominik túl van korábbi sérülésén, nincsenek fájdalmai, és azért dolgozik, hogy mielőbb csúcsformába kerüljön.
A magyar válogatott csapatkapitánya klubja, a Liverpool szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, semmilyen fájdalma nincsen a sérülése után, és reméli, így is marad a továbbiakban.
"A legrosszabb, amit történhet, hogy sérült vagy és nem tudsz segíteni a csapatodon, csak a tévé elől vagy a lelátóról nézheted a meccseket. Profi labdarúgóként persze tisztában vagyunk azzal, hogy ez bármikor bekövetkezhet, ezért kell magunkra vigyázni" - jelentette ki a 23 éves középpályás.
Szoboszlai kiemelte, játékosként nehéz megérteni, hogy egy sérülésből közel egy hónap után visszajőve eleinte csak 15, majd 40, később esetleg már 60 percet kap, még ha késznek és százszázalékosnak is érzi magát, ugyanakkor el kell fogadnia a stáb döntését, mert nem lehet egyik pillanatról a másikra "nulláról százra" felépítenie magát, ezt fokozatosan kell megtenni.
Kijelentette, szeretnék a már megnyert Ligakupa mellé a másik három trófeát is elhódítani, amiért még versenyben vannak, de meccsről meccsre haladnak előre, nem foglalkoznak azzal, mi lesz a szezon későbbi részében.
"Jó érzés, hogy az első itteni idényemben harcban vagyunk a bajnoki címért, a kupagyőzelemért és az Európa-liga trófeáért is, és hiszem, hogy jó esélyünk van mindet elhódítani. De ha valaki megkérdezi a Manchester City vagy az Arsenal játékosait a Premier League-gel kapcsolatban biztos, hogy ők is ugyanezt fogják mondani" - utalt a válogatott csapatkapitánya arra, hogy a három együttes a PL-ben egy pontot belül áll a tabella első három helyén.
A magyar labdarúgó szerint a legfontosabb, hogy ezekért a trófeákért keményen meg kell dolgozni, azt senki nem fogja a kezükbe dobni, éppen ezért attól függetlenül, ki van a kezdő tizenegyben és ki jön be esetleg a cserepadról, egy csapatként harcolnak egymásért.
Jürgen Klopp vezetőedzőről azt mondta, egyelőre nem foglalkoznak a szezon végi távozásával, arról majd ráérnek akkor beszélni. Hozzátette, nyilván nem volt könnyű a helyzetük, hogy az idény elején teljesen új középpályát kellett felépíteniük, de úgy érzi, ő és poszttársai is bizonyították, készen állnak a kihívásokra.
A csapaton belüli szerepére vonatkozó kérdésre úgy válaszolt, természetesen segít, ha a még nála is fiatalabbak tanácsért fordulnak hozzá, de hiába van 23 éves korára viszonylag nagy tapasztalata, vannak nála sokkal több mindent megélt játékosok.
"Remélem, még nem tartozom az öregek közé" - mondta mosolyogva.
A klubbal kapcsolatos újságírói érdeklődésre úgy felelt: válogatott csapattársa, Gulácsi Péter - aki 2008 és 2013 között volt a Liverpool igazolt játékosa - sok mindent elmondott neki, miben más az angliai légkör, mint az osztrák vagy a német volt, így semmi nem érte váratlanul, sőt, még többet is kapott annál, amire előzetesen számított.
"Remélem, még hosszú évekig itt leszek. Mindenkinek vannak jó, jobb és rossz meccsei is, de minden nap azért dolgozom, hogy csúcsformába kerüljek. Sokan azt gondolják, a szezon elején abban voltam. De nem! Tudok még annál is jobban játszani!" - zárta Szoboszlai Dominik.
A Liverpool csütörtökön 5-1-es előnyről fogadja a cseh Sparta Prahát az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, a magyar játékos a múlt csütörtöki első mérkőzésen góllal vette ki részét csapata sikeréből.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 03. 07:55, kedd | Sport
Női kézilabda Eb - Százszázalékos teljesítménnyel csoportelső a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, hétfőn, így csoportelsőként, a maximális két ponttal lép tovább a középdöntőb
2024. December 03. 07:54, kedd | Sport
Serie A - Bovét felébresztették a mesterséges kómából
A Fiorentina közlése szerint felébresztették a mesterséges kómából és magánál van Edoardo Bove, aki vasárnap az Internazionale elleni olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésen esett össze.
2024. December 02. 07:54, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Az Újpest 17 meccs után újra pontot szerzett a Ferencváros ellen
Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros ellen vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának rangadóján, ezzel 17 mérkőzés után tudott újra pontot szerezni ősi riválisával szemben.
2024. December 02. 06:00, hétfő | Sport
Premier League - Rangadót nyert a Szoboszlaival felálló Liverpool