Hírek
2018. Március 26. 11:58, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Órákon keresztül terrorizálta és bántalmazta cellatársait
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a jogerős szabadságvesztését töltő férfival szemben, aki 2016 nyarán két zárkatársát is bántalmazta
- tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a férfit kényszerítés bűntettével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolják.
A vádirat szerint a férfi 2016. július 19-én a büntetés-végrehajtási intézet zárkájában szóváltásba keveredett az egyik sértettel, majd órákon keresztül ütötte, rúgta őt. A vádlott felszólította a zárkában tartózkodó másik sértettet, hogy ő is vegyen részt a bántalmazásban, mert ha ennek nem engedelmeskedik, akkor őt is megveri. Hogy fenyegetésének nyomatékot adjon, a másik sértettet is megragadta, több alkalommal megütötte, ezért a másik fogvatartott is bántalmazni kezdte a korábban már megvert férfit. A vádlott arra is kényszerítette mindkét sértettet, hogy vetkőzzenek boxeralsóra, táncoljanak a zárkában, egyikőjük nyakára pedig cipőfűzőt kötöttek, és négykézláb kutyaként kellett sétálnia.
Mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - tudatta a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz�
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig