Hírek
2015. Október 26. 21:21, hétfő | Helyi
Október 23-ára emlékeztek Celldömölkön
Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékeztek Celldömölkön, 2015. október 22-én, csütörtökön, 16 órakor.
A megemlékezés az Ádám Jenő zeneiskolában kezdődött. A megjelenteket először Reiner Anita, az ünnepség moderátora köszöntötte, majd a Himnusz eléneklésével kezdetét vette az ünnepség. A nemzeti fohászt követően Fehér László polgármester mondta el ünnepi beszédét. Bibó István demokrata gondolkodónak, a harmadik, Nagy Imre kormány államminiszterének már híressé vált gondolatával kezdte: ”A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” Ennek a gondolatnak mindig és mindenhol igaznak kell lenni. Felidézte az akkori történelmi eseményeket, s mint mondta, azok a fiataloknak már csak a történelem könyvek lapjain jelennek meg és ezért is fontos az azokra való emlékezés. Mint mondta, ma is őrizzük az 1958. június 16-án kivégzett Nagy Imrének, a forradalom miniszterelnökének valamint a mártírhalált haltak, börtönre ítéltek emlékét. 1956 feladata emlékezni és emlékeztetni, hangsúlyozta Fehér László. Beszédét az alábbi gondolattal fejezte be: legyünk hűek emlékeinkhez, és vigyük tovább azt a hitet, amellyel a magyar nép jövőjéért áldozták életüket! Az ünnepi beszédet követetően a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulóinak a műsorát nézhették meg az ünneplők, melyet Sipos Tibor ajánlott a figyelmükbe. A műsor, melyet Tóthné Bali Krisztina és dr. Bérdiné Stipkovits Ildikó állítottak össze, jól idézte fel az akkori napok történését, hangulatát. Kiegészítette a zenével tűzdelt műsort korabeli rádiófelvételek bejátszása is. Befejezésként a Szózat eléneklése után az ünneplők a Városi Általános Iskola Gáyer épületén található, Illés Erika szobrászművésznő alkotta 1956-os domborművéhez vonultak át. Itt először Gecse József, a Vas Megyei Kormányhivatal Celldömölki Járási Hivatalának vezetője helyezte el ez emlékezés koszorúját. Őt Fehér László polgármester, dr. Farkas Gábor jegyző és Karádi Mihály bizottsági elnök követte a város koszorújával. A járási KLIK nevében Rozmán László koszorúzott. Végül a különböző politikai és civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat. A megemlékezés a katolikus temetőben fejeződött be, ahol az 1956-os események városi áldozatainak, Koloszár Zoltán és Máté Lajos sírjára helyezték el a kegyelet és megemlékezés koszorúit.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.












