Hírek
2018. Február 22. 16:43, csütörtök | Helyi
Magabiztosan jutottak a Szuperliga döntőbe a celldömölkiek
CVSE-Swietelsky-Jufa Hotels – Wiener Neudorf 5-2
Két hete a két csapat első mérkőzésén a celliek 7-0-ra nyertek. Ez azt jelentette, hogy a hazai mérkőzésen már egy győzelem is a döntőbe jutást jelentette Klampár Tibor csapatának. A keddi találkozón aztán nem is sokat kellett erre várni, mivel a Fazekas-Kriston kettős négy játszmában bizonyult jobbnak a vendégek, Juhász-Kolodziejszik párosánál. Az első egyéni találkozón Juhász magabiztosan nyert a hazaiak fiatalja, Baranyai ellen. Ő, Szita egyetemi elfoglaltsága miatt kapott lehetőséget, hogy szokja a nemzetközi találkozók légkörét. Ezzel a győzelemmel egyenlítettek is a vendégek. Ezt követően három hazai egyéni győzelem következett, majd a vendégek lengyel játékosa megszerezte csapatuk második győzelmét. A találkozó utolsó mérkőzésén Kriston állította be a végeredményt Radel legyőzésével. A kupasorozat végső győztese a májusban sorra kerülő, a szlovák Vydrany csapata elleni két mérkőzésen derül ki.
A képgalériában látható a mérkőzés eredményközlő lapja.
Fotók, szöveg: IS
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.