Európa tengeri halállománya jelenleg 75 százalékban túlhalászott, ugyanakkor a halászati ágazatban lévő munkahelyek közel egyharmada megszűnt az elmúlt évtizedben. Ezek a mutatók jellemzik az Európai Unió elmúlt harminc évének sikertelen halászati politikáját, melynek reformját az Európai Parlament Halászati Bizottsága előterjesztette a továbblépésre. Most a parlamenti képviselőkön a sor, hogy az óceánok megmentésére szavazzanak.

A WWF az Európai Parlament képviselőit nyílt levélben kereste meg annak érdekében, hogy valamennyien támogassák a halászati politika reformját. Minden erőforrást a még megmenthető halállományok megőrzésére kell fordítani, az óceánok élővilága ugyanis semmivel sem szegényebb, mint a szárazföldi. A védett tengeri zónák kialakításán kívül a halászati technikák szabályozásával kell megőrizni a világtengerek ökológiai állapotát.

Az óceánok és világtengerek kizsákmányolása világszerte jelentős természetvédelmi problémát okoz. A természetes vízi halászat és a haltenyésztés évi 110 millió tonna élelmiszert biztosít. Ennek viszont nagy ára van, hiszen a tengeri halállományok több mint fele teljesen kiaknázott és nincs lehetőség a növekedésükre.

A Halászati Politika reformja azt javasolja, hogy Európa felségvizeinek halállományát abban az állapotában őrizzük meg, hogy képes legyen az állandó megújulásra. Az előterjesztés szerint 2015-re elő kell készíteni azt a többéves tervet, ami megfelelő kvótákat és szabályozásokat tartalmaz, öt éven belül a nullához közelire kell szorítani a hasznos fogások mellett a hálóban elpusztuló halak mennyiségét, és korlátozni kell a halászatra igénybe vehető pénzügyi támogatások mértékét.

A túlhalászat Európa felségvizein jelentős méreteket ölt, és ennek szabályozása az elmúlt évtizedekben rendre elmaradt. Gyakran születtek olyan hibás döntések, melyek a halakban bővelkedő tengerek kimerülését okozták. A rossz gyakorlatra sajnos nagyon sok példa akad: sok esetben a megfigyelésekből származó adatokat figyelmen kívül hagyva állapították meg a kifogható halak mennyiségének kvótáit; az EU 2000 és 2008 között a tagországok adófizetőinek pénzéből 33,5 millió euróval támogatta az egyébként is túlhalászott és veszélyeztetett kékúszójú tonhal hatékonyabb halászatára szolgáló eszközök fejlesztését; egyes tagországok több alkalommal figyelmen kívül hagyták a zsákmányolható halak méretének korlátozását, és ezért komoly bírságot kellett fizetniük.

A jó gyakorlatra már az eddigiekben is volt példa, és ez mutatja, hogy a tengerek kizsákmányolása megállítható folyamat. Több olyan zóna kijelölése történt meg, ahol megtiltották a halászatot vagy annak egyes fajtáit, például a fenékhálós halfogást: egy példamutató halásztársaság már lecsökkentette a felségterületén kifogható halmennyiséget, hogy elkerülje a túlhalászat miatt fenyegető populációk összeomlását; az Egyesült Királyságban bevezették azt a szabályozást, hogy az eladóknak és a vevőknek is regisztrálniuk kell a halmennyiséget, ami alkalmas módszer az illegálisan kifogott halmennyiség ellenőrzésére és visszaszorítására. A Halászati Politika reformjára azért van szükség, hogy visszaszoruljanak a tengeri ökoszisztémákat károsító gyakorlatok és a szabályozás garantálja a tengeri populációk megmaradását.