Hírek
2017. Szeptember 05. 11:51, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Eddig 400 milliót keresett az MLSZ a vb-selejtezőkkel
A magyar labdarúgó-válogatott eddigi négy hazai világbajnoki selejtezője után a jegybevételekből mintegy 400 millió forintra tett szert a Magyar Labdarúgó Szövetség.
A Világgazdaság honlapjának beszámolója szerint ez a szám úgy jött ki, hogy a Groupama Arénában rendezett találkozók közül a tavaly októberi, Svájc elleni (2-3) telt ház körülbelül 140 millió forintot jelentett, majd ezt követően Andorra fogadása (4-0) mintegy 120 milliós tétel volt a bevételi oldalon.
Az idén júniusi, Andorrában elszenvedett, történelmi 1-0-s vereség után az MLSZ úgy döntött, hogy a válogatott hátralévő vb-selejtezőire egységesen 1000 forintért vásárolhatnak jegyeket a szurkolók. A cikk megjegyezi, a számítást nehezítik az előzetesen megváltott bérletek, illetve a VIP-szektor változatlan árai, de ezeket is belekalkulálva a múlt csütörtöki, Lettország (3-1), illetve a vasárnapi, Portugália (0-1) elleni összecsapás összesen 140 millió forintos bevételt generált.
A Világgazdaság beszámolója hangsúlyozza: mindez nem nyereség, ugyanis a kiadási oldalon jelentős tételek szerepelnek. Egy-egy mérkőzés rendezése 60-80 millió forintba kerül, vagyis ez a teljes jegyárakkal számolva is elviszi a bevétel legalább 50-60 százalékát, a magyar-lett és a magyar-portugál összecsapás pedig nullszaldó körül alakulhatott.
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy ebben az összegben ugyanúgy benne van a stadion bérlése, a csapat szállítása, ellátása, mint a helyszínen az orvosok, a mentők vagy épp a biztonsági szolgálat fenntartása, a kapuk mögött kifeszített gyulladás- és tűzbiztos védőháló felszerelése, a marketing- és médiakiadások.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
