Annál nagyobb gondja ne legyen egy színháznak, mint hogy rengetegen kíváncsiak az előadásaira. A Soltis Lajos Színház hétvégi Hamupipőke-premierje mindenesetre látványos tumultust okozott a Koptik Odó utcai kamaraszínház előterében, de végül mindenkinek sikerült helyet találnia a nézőtér kuckószerű sötétjében.

Jöttek gyerekek és felnőttek - és mindannyian jól tették, és nem bánták meg, hiszen a mesék eredetileg felnőtteknek szóló elbeszélések voltak. Ahogy Marie-Louise Franz írja, így volt ez nagyjából a 17. századig. Hogy a mesék „a gyerekszobán kívül mindenhonnan kiszorultak, az kései fejlemény, s valószínűleg az irracionális elem visszahúzódásával és az egyoldalúan racionális világlátás kifejlődésével függ össze – úgyhogy a meséket végül már ostobaság- vagy vénasszonyfecsegés-számba is vették, ami éppen gyerekeknek való.

Sokszor még ma sem engedjük meg magunknak, hogy komolyan vegyük a meséket.” Pedig a Grimm testvérek által halhatatlanná tett Hamupipőke-történet is sok olyan tanulsággal szolgál, amire ma is érdemes fölfigyelnünk. És ha Marie-Louise Franz gondolatmenetét követjük, hozzátehetjük azt is, hogy a sziporkázó rímekben beszélő Romhányi József tulajdonképpen még azt a bizonyos racionalizálást is elvégezte – ezzel a változattal dolgozott a Soltis színház társulata. Benkő Ágnes szép vonalvezetésű, csupa melegséget – ahol kell, szeretetteljes iróniát – sugárzó rendezése pedig kézen fogja a nézőt, és jó ritmusban elvezeti a boldog végkifejletig, miközben a három mozgatható, forgatható színes elemből álló díszlet – mint valami szemfényvesztő kaleidoszkóp – folyton más és más arcát mutatja a közönségnek.

A mese alapja úgyis sokszor az, hogy nem minden az, aminek látszik, több szereplő pedig gyors alakváltásokra képes. Mint például itt a szakács/takács/kovács – a premieren a higanyszerű Bruckner Roland. És persze Hamupipőke, aki szürke kis cselédből válik bálkirálynővé, közben meg is tévesztve a ragyogó szemű kis királyfit (Pesti Arnold). Hát éppen ez az: a királyfi elcsábul a ragyogás láttán, hajlamos volna elfelejteni a vásárban megismert egyszerű kislányt – Hamupipőke bezzeg csak a mézeskalácsosra gondol, a meggyötört krajcáros szívet szorongatva: őt nem érdekli a királyfi (föl se ismeri benne a mézesbábost).

Külön el kell gondolkodni azon, hogy a királyi sarj álruhában indul menyasszonyt keresni: szerényet, szépet, kedveset, takarost. Hát ezek volnának a legfőbb női erények. Igaz, Hétzsákné (Ötzsákné stb.) – a szeretnivalóan, égbekiáltóan borzasztó Ziembicki Dóra - két lányánál kiállhatatlanabb, idétlenebb kamaszt keveset látni: Marton Mercédesz és Lang Letícia lubickol a szerepében. A rendező azzal is csavart egyet a dolgon, hogy a fanyar, groteszkbe hajló humorban erős, tehetséges Stangl Franciskára bízta a tágra nyílt szemű, ártatlan, szófogadó, de tartásos Hamupipőke szerepét, Igaza volt. (A társulatot dicséri, hogy elképzelhetők más, izgalmas variációk is.) Ki ne hagyjuk az átélten morgolódó öreg király szerepében Nagy Gábort, és az olvadékony udvarmestert (pitvarmestert), Sipos Lászlót. Ami pedig az ifjú párt illeti: legyenek nagyon boldogok. Hosszú, szép széria előtt áll a Hamupipőke.