Cégregiszter | Színház

A színház története

A Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület jogelődje, a Sitke Színkör 1980. február 15-én alakult. Néhány lelkes fiatal "betanult" egy darabot, aztán mivel jól érezték magukat, együtt maradtak, folytatták ezt a hobbijukat. Néhányan elmentek, mások jöttek helyettük. 1986 volt az az év, amikor tudatára ébredtek, hogy - az eddigi tapasztalatok, élmények és az önmagukkal szembeni igényesség növekedése miatt - nem lehet tovább időtöltésként felfogni a színjátszást. Ettől kezdve hatékonyabban, szervezettebben, nagyobb előadásszámmal (évi 26) és immár két - gyermek- és felnőtt - tagozattal folytatták tovább. Ekkor kezdtek igazán felfigyelni a csoportra, és persze ennek következtében megszaporodtak a nehézségek és a gáncsoskodók is. A fiúk bevonultak, a lányok férjhez mentek, a hatalom - ha csak érdektelenségével is - nehezítette a fennmaradást

De a Színkör működött. Folyamatosan cserélődő tagokkal, ezredszer újraosztott szerepekkel, de át tudta vészelni a nehéz időszakot. A csoport egész történetére jellemző, hogy vagy háromévente hamvaiból kell, hogy újraéledjen, de eddig mindig sikerült.

1992-től elkezdődött a "profi" munka. Hétvégenként 10-12 órás próbákkal, technikusokkal, jelmez- és díszlettervezőkkel és a régi darabokba visszatérő eredeti szereplőkkel bérletsorozat indult saját, és vendégként hívott produkciókkal. A próbafolyamat lerövidült, a színvonal és a munka hatásfoka nőtt. Már nem lehetett nem számolni a Sitkei Színkörrel. Az országos fesztiválokon sorra jöttek a bronz minősítések, amik aztán beezüstöződtek, majd bearanyozódtak. Persze ha valami elkezd működni - hatványozottan így van ez az alkotóközösségeknél - akkor az mágnesként vonzza azokat az embereket, akik szomjaznak a nyitott, tehetséges közösségekre, akikkel együtt érdemes dolgozni. Óriási szerencse, hogy egy válogatott jóakaró-hozzáértő, fanatikus csapat jött létre, akik felkarolták és a megfelelő irányba terelték a színkör szakmai fejlődését. Ilyenek voltak Bocsárdi László, Solténszky Tibor, Katona Imre, Somogyi István és a színkör későbbi művészeti vezetője, a tragikus körülmények között elhunyt Soltis Lajos is.

Ők megmutatták a profizmus pozitív oldalait (rend, fegyelem, felkészültség, koncentráltság, felelősség, igény a fejlődésre) és segítettek megtartani az amatőrség báját és szikár erejét (a színészek nem főállásúak, a technikai és adminisztrációs munkákat is ők végzik, családtagjaikat is bevonják a működésbe).

2001-ben színházunk felvette Soltis Lajos nevét, majd ezt követően elhagyta Sitkét, Celldömölkre költözött, a Kemenesaljai Művelődési Központba, amely intézmény máig a székhelye. 2004. szeptemberétől megkaptuk a Celldömölki Önkormányzattól a volt városi mozi használaton kívüli épületének majdnem teljes egészét. További egy esztendőbe került, amíg minisztériumi (NKÖM) gyorssegélyből és önerőből elvégeztük a legsürgetőbb felújítási munkákat, továbbá megfelelő tereket alakítottunk ki.

A korábbi évek kedvezőbb pályázati lehetőségei, továbbá egyesületi tagjaink, barátaink segítségével, és önerőből képesek lettünk volna egy tetszetős színházat kialakítani, ám a számunkra kedvezőtlen szerződési feltételek mindezt nem tették, teszik lehetővé.

Minden évben megrendezzük Rendezőket és Színészeket képző Nemzetközi Táborunkat, ami talán az egyetlen ilyen az országban, a Színészek és Színházbarátok Bálját, amihez hasonló szintén kevés van, kétévente a Soltis Lajos Színházi Találkozót, de rendezünk évente Mesefesztivált, Előadóművészeti Fesztivált és Vers- és Prózamondó Versenyt is.

A számos bemutató, a magas előadásszám, a színiiskola működése, és ez a sokrétű közművelődési tevékenysége még inkább erősítette az intézményesülést. A kialakult működési forma a jelenleginél nagyobb számú főállású munkatársat igényelne. Mára két teljes- és egy részmunkaidőben foglalkoztatott munkatársunk van. Az ő fizetésük is szinte állandóan bizonytalan. Ők, a saját feladataikon kívül már csak emberfeletti erőfeszítések árán képesek a nagyszámú önkéntes munkájának összefogására.

A nehézségek ellenére igyekszünk továbbra is minél színvonalasabb előadásokat létrehozni, folytatni eddigi munkánkat, bízva az új színházi törvényben, várva a kedvezőbb időket.